Jerkes csukák sügérek között

Ez az ősz a csukák szempontjából a leggyengébb volt mióta csónakkal rendelkezem. Az egy dolog, hogy két hónapra autó nélkül maradtam, így a hajnali meló előtti csukázások száma nullára redukálódott, de egyszerűen (egészen augusztus közepétől) nem volt olyan hétvége, hogy ne lett volna vihar, atomszél, hirtelen lehűlés, vagy éppen felmelegedés, viharjelzés, vagy éppen mocskos víz. Amikor ideális lett volna vagy nem értem rá, vagy egyszerűen hitemet vesztve képtelen voltam fogni. Sokszor rosszul is döntöttem! 😦

Novemberben két jószágot sikerült elcsípnem összesen, igaz azokat legalább jerkelve.

Az elsőt egy délutánon. Fél nap szabadságon voltam éppen.

Először egy kikötőt néztem meg, hátha van balin. Balinok nem voltak, a babahalak alól pedig csak apró sügérek jöttek.

Átmentem a csónakkikötőmbe. Először megpróbáltam a sügéreket, de csak kisebbek jöttek így kieveztem. Végre tiszta volt a víz a nád előtt is. Igazi jerkes pálya!

Sekély oldalt választottam. Az első 4-5 öböl nem adott halat, aztán észrevettem egy kajakost. Már majdnem elvette a kedvem, amikor leszedte a csuka a jerket. Kurva jó kapás volt! Ment is szépen a kövér csukesz. Szemből futott rá a csalira és mélyen benyelte.

Volt még egy lekövetés, egy csuka a csali mögött fordult el. Egy pedig már tátotta a száját, hogy lekapja, de az utolsó pillanatban meggondolta magát és elfordult a csali mögül.

Így is kurva jó volt!

Egyik nap kaptam egy rakat csalit a 2018-as kínálatból. Sajnos vannak olyanok is, amiknek várniuk kell a jövő májusra.
Lesznek különböző szettek. Ilyen az 5,5-es gumikból álló cannibal shad szett is. Mielőtt kieveztem volna megpróbáltam ezekkel a gumikkal sügéreket csípni.

20 darab körül foghattam. Ez volt a legnagyobb.

Ahogy világosodott úgy tűntek el a komolyabb jószágok.

Kieveztem, de a nyílt víz nem volt olyan tiszta sajnos! :(

Egy újabb csali tesztelését kezdtem meg. Amikor először láttam róla a képet azon agyaltam ez megint mi? 😀

Aztán megláttam benne a halat. Iszonyat jól dobható és pontosan. A 30-65-ös castinggal kidobom a világból pedig a súlya meg sem közelíti a boton megadott alsó értéket. Lassan süllyedő csali, de lesz belőle felúszó, ami a süllők réme lesz, ebben biztos vagyok.

Tökéletes jerk csali. Nagyon bejön a mozgása!

Nem egy óriás, de nagyon fasza kapása volt és piszkosul örülök, hogy bejött amit elgondoltam.
Szerintem tengeri halra szánták alapban. Hiszen a neve is sandeel jerk minnow.

A videó sajnos elég vacak lett, mert bepárásodott a kamera, amikor akkumulátort cseréltem benne.

Reklámok
Kategória: Balaton, casting, csónakos, csuka, jerk, parti, sügér | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s